Vissza a főoldalra
Somogyszil 2014
2014. március 29.

Március 29.-én tartották az idei év első hivatalos duatlon versenyét, Somogyszilen. Sajnos, mint azt később a helyszínen megtudhattuk, egyben az utolsó is volt a verseny történetében.

Négy utánpótlás korú versenyzővel és hozzátartozókkal indultunk vettünk részt a versenyen.

Először Kok Barni rajtolt, élete első igazi, komoly versenyén. Nagyon gyors első km-t futott, kicsit meg is ijedtünk, nehogy később gond legyen. Sejtésünk beigazolódott, sokkal gyorsabban kezdett, mint kellett volna, ennek ellenére a fáradság legkisebb jelei sem jelentkeztek rajta. Végig mosolyogva tekert, szemmel láthatóan élvezte a versenyzést. Végül a 22. helyen ért célba, amivel ő is és én is (Karesz) elégedettek lehetünk.

A következő futam mindössze három perccel indult Barni után, benne a három serdülő lányunk: Szilvi, Luca és Lilly.

A rajt után rögtön meglépett a mezőnytől egy ötfős kis csoport, akik a futás végére kb. 30 mp előnyre tettek szert Szilvivel szemben. Szilvi után, néhány méterrel lemaradva jött be Lilly, majd utána Luca. A kerékpárra már Lilly és Szilvi együtt mentek ki, Luca mindössze néhány mp hátránnyal követte őket. Sajnos a kerékpár nem úgy sikerült ahogy szerettük volna; rossz volt a boly, a mi lányainkon kívül senki sem akart vezetni, viszont leszakítani sem sikerült őket. Luca egyedül tekerve megőrizte a pozícióját, de sajnos magányosan esélye sem volt felkapaszkodni a többiekre. A második futásnál már tudtuk, hogy nagy csata lesz. Szilvi és Lilly  egyszerre érkeztek a depóba és együtt kezdték meg a futást. Kemény tempót diktálva végül Szilvi egy hajszállal lemaradva a hatodik helyről, hetedik lett. Lilly, hogy ne üljünk olyan nyugodtan a célvonalnál, a célszőnyegen figyelmetlenségből maga elé engedett e másik versenyzőt. Szerencsére időben észbe kapott, és a hátralévő kb. 5 méteren lehajrázta. Végül célfotó döntött, másodpercre azonos idővel érkeztek a célba. Luca végül a 16. helyen ért célba, ami nagyon szép eredmény, annak tükrében, hogy télen a suli miatt csak nagyon kevés edzésen tudott részt venni. 

A negyedik versenyzőnk Csáki Ákos, aki már a felnőttek távján versenyez, tehát 5-20-2,5 km. Ide már kell gyorsaság (megvan) és erő-állóképesség (meglesz). Az első futást az első bollyal fejezte be, 17.14-es 5000 m-rel. Az volt a megbeszélés, hogy úgy fussa az első szakaszt, hogy a második futást hasonló km-ekkel fejezze be. A bringával ne foglalkozzon, legyen túl rajta. Tökéletesen hozta amiben megegyeztünk.

Összességében mindenkivel elégedettek lehetünk, hiszen mindenki hozta, vagy túlteljesítette a tőle elvártakat.

Ez egy kiváló indítása volt az évnek, emlékszem, mikor néhány évvel ezelőtt Kaszón, 15., 25., 41. helyeknek örülhettünk, ugyanezeknél a lányoknál. Most a sokkal jobb helyezésekkel is elégedetlenek vagyunk.

Ez volt az év első MTSZ versenye, nem szabad telhetetlennek lennünk, ha ilyen eredmények születnek!

 

Hajrá, így tovább!

Információ
Órarend
Galéria
versenyzok
edzok
partnerek
sajto
kapcsolat