Vissza a főoldalra
Klubcsapat OB Tiszaújváros
2013. május 30.

Túl vagyunk a Klubcsapat ob-n. A lányok nagyon szépen versenyeztek, volt néhány hiba, részemről is, de azért kijelenthetjük: jövőre dobogóra állunk!


Az úszásnál Lilly és Szilvi kicsit meglépett a többiektől, így Sára, Luca és Sári szinte végig saját zsíron úsztak.
A taktika az volt, ha a vízből közel egyszerre jönnek ki hárman, majd kb 20 mp hátránnyal Luca és Sári, akkor ne várjanak rájuk, ha ennél közelebb, akkor segítsenek nekik. Mivel sajnos ekkora volt a lemaradás, az első hármas kirobogott a vízből, követte őket az ikerpár. Tudtuk, hogy Lucánál senki sem depózik gyorsabban, be is jött, mire kiértek a depóból, már fel is ért rájuk! Sári a sarkukban volt, csak sajnos, nem vette fel a rajtszámát, ezért egy versenybíró visszaküldte, így még bringázni kimehetett, de futni már nem.


A kerékpáron óriási szél volt, három körforgalom és 14 kanyar és egy visszafordító nehezítette a dolgukat. Sárának váltóproblémái voltak, ő leszakadt a csapatról, a kerékpár után be kellett fejeznie a versenyt.
A három lány végül a 2. időt bringázta. A futásnál nagyon szurkoltunk a lányoknak, hiszen 1 héttel ezelőtt mindenki ragyogó egyéni csúcsot futott! A végére elfáradtak a lányaink, tolták egymást, sajnos már nem voltak elég frissek a hajrához. Az  5. helyen értek célba!


Nagyszerűen versenyeztek, csapatként dolgoztak együtt. Egy kicsit több gyakorlással még jobban összekovácsolódhatnak és tökéletes harmóniában csinálhatják végig, jövőre! Hajrá Lányok!
Hozzátartozik még a teljes képhez, hogy az én hibámból kaptak a lányok 2 perc büntetést. Az áttétel vizsgálaton megbukott egy olyan kerékpárunk, amit 4 héttel korábban, Kaszón elfogadtak, így nem foglalkoztam a helyes beállításával, gondolván, hiszen azóta nem nyúltunk hozzá, biztosan jó lesz!
Hát nem! Tanulság: minden verseny előtt, minden kerékpár helyes beállítását ellenőrizni kell!


Tiszaújváros 2.0


Másnap az egyéni küzdelmekre már csak Szilvi regisztrálta magát. Teljeskörű bemelegítés után, kerékpár, nyújtás futás, gimnasztika, felsorakoztak a medencénél ahol sorsolással döntötték el, ki melyik pályán úszik.
Szilvi a hármast húzta. Szerencsére a Mumus a 7-esen úszott.


Az 500 m-t 7.44 alatt teljesítette, ami pontosan megegyezik az Egerben úszott 800m 100-as átlag idejével (1:32,8), tehát van még benne tartalék, meg kell tanulni beosztani! Egerben az utolsó 200m-en 2:53-at úszott, itt végig tartotta a 3:05 körüli időt!


A kerékpár sajnos balszerencsésen indult: az első körforgalomban elesett. Igazi sportemberhez méltón felpattant, gyors szervíz után folytatta a versenyt. Valószínűleg az eséstől kapott adrenalintól szárnyakat kapott, és olyan futást produkált, hogy ha eszembe jut, elérzékenyülök!


Olyan sebességgel jött ki a depóból, hogy azt gondoltam, ezt nem lehet végig bírni! (A pálya méteres pontossággal volt kiérve, a depó kijárattól, a célig pontosan 3000 m!) Szilvi megmutatta, hogy dehogynem, sőt még gyorsítani is lehet. Őrült tempót diktálva, a bukás után 7 helyet javítva, megjavítva az egyéni legjobbját 40!!! mp-cel, 11.10-es futóidővel, a 20. helyen ért célba! A Mumus (Cseri Bettina 19.) után, közvetlen!
Nagyon izgalmas verseny volt, örülök, hogy ott lehettem!

 

(Karesz)

Információ
Órarend
Galéria
versenyzok
edzok
partnerek
sajto
kapcsolat