Vissza a főoldalra
"Élni csak hősként érdemes"
2013. március 13.

 

 

"Élni csak hősként érdemes"


Mindenki Farkas Bercit várta. Az iskolát szépítettük, én a szégyenpadon a parkban, a többiek meg serény munkával, gereblyékkel, seprűkkel. Aztán egy másik srácot is odaültettek a szégyenpadra. Neked is csak a csákány jutott? Kérdeztem vidáman. Ja! 16 tonnát raksz és semmi a bér..., kezdte és együtt folytattuk. Közben ő is lerakta a rosszul kiválasztott szerszámot, mely feldühítette a tanárokat. Ismertük egymást a zenei általánosból, de gimiben mindenki megváltozik. Úgy látszott, mi nem.
Cipő Vácon


Farkas Bercit sose lehetet volna munkára fogni itt a parkban, mondtam vidáman. És oroszból is csak kettes volt vágta rá ő nevetve. S miközben együtt lázadtunk a tavaszi napsütésben, azt mondta, 20 év múlva, amikor a mi tiszteletünkre fogják kipucolni a parkot ismét fog itt ülni két rongy kölyök csákányokkal a kezükben. De mi itt leszünk és megvédjük őket vágtam rá. Húsz év múlva, mondtuk vidáman és beálltunk, a sorba, ki-ki a saját osztályához. Ne feledd, „élni csak hősként érdemes”! Szólt utánam.
Nem pont húsz év múlva egy kisvárdai délelőttön már előkészítették a gimnázium dísztermét az interaktív előadásomhoz, melyet a Bessenyei akadémia keretében tartottam az iskola évfordulóján. Büszkén kimentem a parkba, ahol csend volt, nem hallatszott oda a focipályán felállított színpad, a Republic koncert hangosításának próbái.

Mire kiértem a feltűnően kiglancolt parkba, ő már ott ült. Nehogy lefáraszd a srácokat a koncertem előtt, mert akkor ki fog csápolni? Szólt felém egy mosolygós deszantos sapkás bakancsos srác. Hoppá - Hoppá! Kiáltottam felé vidáman. Tudtam, hogy itt leszel! Itt lesz Berci is! Mondtam, röhögve. Azért én beülök hozzád, nehogy elhúzd az előadást. Én se hagyom ki a koncertedet, vágtam rá. És elindultunk a díszterembe. Még az a szerencse, hogy én nem a te bolondságaiddal tömöm a hallgatók fejét vetettem oda cikizve, és belecsaptunk egymás tenyerébe. Boldogok voltunk. Úgy éreztük, hősök vagyunk, az elfeledett királyfik, a rossz gyerekek, akiknek a végén sikerül.

Később keresztbe kóborolva az országon, néha összefutottunk, beszélgettünk, anélkül, hogy valamelyikünk kioktatta volna a másikat arról, hogy kellene élnünk. (Pedig, lehet, hogy nem ártott volna.) De kevés volt az időnk és valahogy jobban érdekelték őt az én rajzaim, novelláim, vagy engem az ő szövegei, melyek hátterét látva teljesen más életet éltek. 

A közös munka csak úgy véletlenül jött össze, amikor a város megkért, hogy a 10 éves Republic évfordulós koncertre „csináljak már valami jó grafikát”. Én azt hittem ők tudják, de senki nem tudta. Így nagy meglepetés volt, amikor a színpadon együtt álltunk (ezúttal Farkas Berci nélkül). Az én rajzom és az ő lemezük. Aztán a menedzserük Miklós, javaslatára az ő dalait az én grafikámba bújtatva jelent meg a Törmelék című lemez.
 

Cipő Vácon


A pólókiállításomon, ahol a 20 éves munkámat állították ki és egyszer mindenki eljött, Bódi Laci először lépett mikrofonhoz szívbetegsége után, hogy a rendezőimmel együtt elénekeljünk pár dalt. A zenekar tagjai is eljöttek és bizakodva nézték, ahogy énekelni kezd. Mindenki örült, hogy meggyógyult, visszatért, és Miklós Püspökkel barátságot kötve, vidáman nyitották meg a kiállítást a koncert után.
 

Cipő


A vacsoránál Cseh Tamásról beszélt, aki nagyon beteg volt. Nagy fájdalmai vannak, és küzdenie kell az életért. Mondta szárazan. És hozzátette a maga szerénységével, - Örülök, hogy vele együtt koncertezhettem - bízva benne, hogy nem veszem észre, hogy nem csak Tamásról, hanem magáról is beszél. Aztán elkezdtem a dalairól érdeklődni, mintha nem is vetült volna oda az asztalra a vörösbor árnyéka, ami már nem oszt és nem szoroz a gimnáziumi parktól megtett távolság tükrében. 
Később megnyugodtam, mert úgy tűnt, erőre kap és ismét keményen osztottam a koncert után a hangosítás miatt.

A szív vihar után éjszakáról éjszakára átolvastam a híreket figyelmesen, hátha valamit nem vettem észre és a helyzet mégsem olyan rossz. Kedvesem egyik este azt kérdezte, szerinted, ha egyik nap önmagának tudatára ébredne, akarna-e élni? Azt mondtátok, élni csak hősként érdemes. Aki ezt egyszer megérezte akarna-e ágyban párnák és gépek közt valaki szívére várni? Tudtuk a választ, de a racionális érvek mögött mindig ott bujkál a remény, ami mögé be lehet bújni várakozva egy helyben topogva, óra számlapját nézegetve.
 

Cipő


Ma hajnalban azt álmodtam, hogy újra ott ülünk a parkban, ahová besüt a napfény a levelek között és látszanak a picike porszemcsék.
Én „lájtkólát” iszom, ő meg vörösbort. Cigizni szeretne, mert amiket mond, az már amúgy is elég javíthatatlan ahhoz, hogy egy szál cigi nem változtathat a dolgokon. Csak ülök, hallgatom és várom, hogy visszakérdezzen véleményemet várva, ahogy szokott.
Azt mondja, úgy is akart már beszélni Tamással.
Én dühbe gurulok és üvöltöm, hogy Tamás már halott és te is az leszel, ha nem.....
De nem folytatom, mert tudom, hogy komolyan gondolja.
Úr isten, mi fér még bele ebbe az állomba, ebbe a valószínűtlen dialógusba?
….de csak egy intés és a hétfői napkelte fért bele.

2013. március 11. Bíró György


Remélem egyszer, iskolaidőben hazajutok a parkba és találok ott majd néhány lázadó diákot a szégyenpadon, akik meg akarják váltani a világot. Akiknek elmesélhetem milyen ember volt Bódi Laci, akinek ez sikerült, akit Cipőnek hívtak.


Információ
Sajtó
Galéria
Videók
Tagjaink
Partnerek
Kapcsolat